Rólam
Kedves Barátaim, Ismerőseim, Ügyfeleim!
Gyermekként, ha bárki megkérdezte volna, mi szeretnék lenni, ha nagy leszek, biztosan nem azt válaszoltam volna, hogy polgári búcsúztató. És mégis, az élet lassan, finom kézzel írt bele ebbe a hivatásba.
Mindig is vonzottak az emberi sorsok, a kapcsolatok mélységei, a családtörténetek, az élet láthatatlan szövevényei, azok a kapcsolódások, történések, érzelmi hálók, amelyek összekötnek minket másokkal – családdal, barátokkal, ismeretlenekkel.
Korábban lakástextil tervezőként otthonokat teremtettem: művészeti galériát vezettem, lakások, irodák, nagykövetségek és kirakatok keltek életre a kezem nyomán. Textíliákkal, színekkel, fényekkel dolgoztam. Ma már a dekorációs múltam találkozik a szertartásvezetés bensőséges világával – összeérnek bennem a művészetek: a látvány, a szó, a zene és a költészet harmóniája. Az irodalom iránti szeretet mindig ott élt bennem – csendesen formálta a gondolataimat, érzékenységemet. Családfakutatóként a halotti anyakönyvek tanulmányozásával és Édesapám elvesztésével egy időben kerültem közelebbi kapcsolatba a halállal, az elengedés méltóságteljes útjával. Ekkor értettem meg igazán a rítusok jelentőségét, a szavak súlyát, a búcsú erejét.
A halállal életünk során elkerülhetetlenül kapcsolatba kerülünk mindannyian. A fájdalom mellett megérthetjük, hogy a búcsú nem csak veszteség, hanem lehetőség is – emlékezni, elmondani, megőrizni. A búcsúzás rítus, amely gyógyít a szavakkal, amelyek elérnek oda, ahová már a kéz nem érhet. Hiszem, hogy a búcsú pillanata egyszerre lehet szép és felemelő. Hogy nemcsak a veszteségről szólhat, hanem az életről is – arról, amit az elhunyt maga mögött hagyott: szeretetet, történeteket, mosolyokat.
Az angol nyelvű gyászértesítés így fogalmaz:
„To celebrate the life of X.Y.” vagyis értesítik a barátokat, rokonokat arról, mikor emlékeznek meg az elhunyt életéről.
Én is így tekintek erre – olyan búcsúkat teremtek, ahol a pillanat nem csak elmúlik, hanem megmarad – méltóságában szép, látványában bensőséges, és érzelmeiben gyógyító. Mert elköszönni lehet úgy is, hogy közben ünnepeljük, amit az élet adott, hogy szerettünk velünk lehetett, ismerhettük őt.
Ezért nagy gondot fordítok nemcsak a szavakra, de a térre is. Saját kellékeimmel, egyedi stílusban és hangulatban az életkorhoz és személyiséghez illeszkedve alakítom ki a búcsúzás méltó díszleteit. Legyen olyan, ahol a könnyek mellett helye van a szeretettel átszőtt emlékezésnek.
A ravatal díszítése az emlékezés helyszíne. Hiszek abban, hogy méltó búcsúval könnyebb az út, amin a gyászoló tovább indul.
Ha szükség van rám – nemcsak mint szertartásvezetőre, hanem mint érző, figyelő emberre –, ott leszek.
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
Hálával tartozom mentoromnak, Zombor Zsuzsanna, aki nemcsak bevezetett a polgári búcsúztatás hivatásának rejtelmeibe, hanem azóta is türelemmel, emberséggel és nagy szakmai tudással segíti minden kérdésemet. Mindig számíthatok rá — tanácsaival, figyelmével és támogatásával végig mellettem áll ezen az úton.
Külön köszönettel tartozom Ságodi Gabriella beszédtechnika tanárnak. Tanítása nélkül sosem mertem volna kiállni akár a Fiumei Úti Sírkertben tartott búcsúztatásaim több száz fős csendje elé beszédet mondani. A mai napig hallom magamban a szavait — a figyelem összpontosítására, a hanglejtésre, a helyes levegővételre intő tanácsait — amelyek minden megszólalásomnál elkísérnek.
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy az elmúlt években kísérhetem és segíthetem Pásztor Bertalan írót, nyugalmazott magyar tanárt abban, hogy a felhalmozott tudás, a megélt gondolatok, és az írott szó a mai korban is megtalálja útját az olvasók felé. Ez az oldal ennek a közös figyelemnek, tiszteletnek és gondoskodásnak a lenyomatát is őrzi. (pasztorbertalan.hu)